A kisvakond nadrágja

Ezzel a címmel írt összefoglaló blogbejegyzést Bugarszki Zsolt a Helpific Észtországban élő társalapítója, több mint 4 évvel ezelőtt a speciális észt hackathon rendezvényekről, melyek egyikén a Helpific platform is megszületett. 

Most megkértük Zsoltot ossza meg velünk tapasztalatait, a 2014 óta eltelt idő alatt merre fejlődött ez a szociális jellegű témákban újszerű módszer.

Pillanatkép a 2014-es "Enable hackathon rendezvényről" Tallinnban

A hackathon rendezvények eredetileg az IT szektorban bevett fejlesztői alkalmak, maga a kifejezés a "hacker" és "marathon" szavak ötvözéséből született. Egy rendszerint 48 órán át tartó, igen intenzív eseményről van szó, melynek során egyedi ötletek két nap leforgása alatt eljutnak egy prototípus bemutatásáig. Ez legtöbbször egy új applikáció, szoftver vagy hardver fejlesztéséről szól, azonban Észtországban az eltelt években a módszer messze kinőtte magát a szűk értelemben vett IT szektor keretei közül.

A fejlesztés témájától függetlenül, két olyan eleme is van a hackathon rendezvényeknek, ami figyelemre méltó lehet más területeken is. 

1. Rendkívül intenzív, cselekvés orientált esemény
Végsősoron az egész rendezvény arról szól, hogy 48 órán belül le kell tenni valamit az asztalra. Az általában péntek délután 5 körül kezdődő hackathonok egy 90 másodperces ún. pitching-gel (az alapötlet rövid lényegre törő előadása) kezdődnek, és vasárnap este 6 magasságában széles nyilvánosság előtt be kell mutatni a fejlesztés első működő verzióját. 

2. Az alulról jövő kezdeményezéseket ösztönzi
A hackathon rendezvények mindig egy alapötletből indulnak ki, melyet az ötletgazda egyedül ad elő és a rendezvény első estéjén igyekszik csapatot szervezni a résztvevők közül az ötletéhez. Itt tehát nem arról van szó, hogy egy előre egyeztetett ötleten, valaki másnak a tervén, vagy mondjuk a kormányzat esetleg egy cég elképzelésein dolgoznak emberek, hanem egy problémát jelölnek meg a szervezők és arra bárki előállhat egy megoldás felé mutató ötlettel.

Ez a két dimenzió volt az, ami Észtországban a hackathon rendezvényeket kiemelte eredeti közegéből, az IT szektorból, és ma már számtalan témában (mezőgazdaság, turizmus, szociális kérdések, honvédelem stb.) szerveznek hasonló rendezvényeket. 

Front-end fejlesztő, designer és fogyatékossággal élő emberek közösen dogoznak a Helpific platform ötletén a tallinni "Enable hackathon" rendezvény keretében 2014 novemberében Észtországban.

Az észt közgondolkodásban nagyon erős a felismerés, hogy az ország nem rendelkezik jelentékeny természeti erőforrásokkal (gáz, olaj), nincs hatalmas belső piaca (az ország lélekszáma 1,3 millió fő) és még csak nem is fekszik kedvező földrajzi helyen (rossz éghajlat Európa észak-keleti perifériáján). Az egyetlen értékesíthető erőforrás az itt élő emberekben és az ő tudásukban rejlik. 

Ehhez hozzájön a másik észt "alaptétel", miszerint a kormányzat igyekszik az alulról jövő kezdeményezéseknek teret adni ahelyett, hogy központi utasítások mentén zajlanának a fejlesztések. Ez nem titkolt módon az itt is meglévő poszt-szovjet örökség (nálunk inkább úgy emlegetjük "a kádári Magyarország") felszámolásának egyik tudatos eszköze. Számomra nagyon erős üzenete volt annak, amikor részt vettem három éve egy hackathon rendezvényen a Tartui Egyetemen amire egyszer csak besétált az észt miniszterelnök a tanácsadóival, beült a sorok közé és mintegy két órán keresztül szótlanul hallgatta a különböző ötleteket, és projekt bemutatókat. 

Fogyatékossággal élő emberek közlekedési nehézségeit peer-to-peer alapú megoldásokkal segítő ötlet fejlesztése egy tallinni hackathon rendezvényen 2017-ben.

Mára ezek a fejlesztések kikerültek az IT szektor keretei közül. A Tallinni Egyetem, az ország déli részén található Vorumaa megye önkormányzatainak társulása és a Helpific közreműködésével olyan fejlesztő folyamat zajlik, melynek legfeljebb velejárója a már mindenhol megkerülhetetlen informatikai fejlesztés, az igazi fókusz azonban a szociális problémák megoldásán van.

A módszer alapvetően ugyanaz. Több hónapos előkészítés után összehívjuk az adott térség mozgósítható szereplőit. Vorumaa megye egy gyéren lakott térség, mindössze 34.000 ember él itt, rendszerint kis egymástól távol lévő falvakban, gyakorlatilag az erdő közepén. A megyében nincs vonatközlekedés, ide nem vezet autópálya, a buszjáratok csak a nagyobb települések irányába közlekednek, alapjában is szegényes az infrastruktúra. A tájon az érintetlen természet urakodik.

Tipikus tájkép Vorumaa megyében, Észtország déli részén.

Hónapokat töltöttünk azzal, hogy a különöző szereplőket és közösségeket megszólítsuk a térségben. Itt nincs értelme az élet területeit minisztériumok, vagy szakterületek szerint részekre bontani. Az idősek, fogyatékossággal élő emberek helyzete, a közlekedés, az oktatás, a vállalkozások lehetőségei vagy éppen a turizmusban rejlő tartalékok mind összefügnek egymással, csak közös összefogással lehet megoldásokat találni. Ezért arra tettünk kísérletet, hogy egy ún. "szociális hackathon" rendezvénysorozat keretében egy tető alá hozzunk nagyon különböző embereket. akik maguk alakíthatják a térségük jövőjét, különös tekintettel a hátrányos helyzetű csoportok életére a térségben.

Az ötletek előadására max. 3 perc áll rendelkezésére, utána 1-2 tisztázó kérdés érkezhet a nézők soraiból és már jön is a következő előadó.

Majd száz ember jött el a Vorumaa megyében szervezett szociáli hackathon rendezvényre, akik között találtunk önkormányzati és minisztériumi tisztviselőket (két polgármester személyesen is részt vett), segítő szakembereket és klienseiket, helyi vállalkozókat, civil szervezetek képviselőit, de nagy számban jöttek helyi lakosként, diákként a közösség tagjaiként emberek. 

Nagyon fontos és számomra 5 év észtországi lét után is csodálatra méltő a hierarchia szinte teljes hiánya egy ilyen rendezvényen. A pénzügyminisztérium előadása pont ugyanannyit ért, mint annak a falusi asszonynak a felszólalása, aki elmondta, hogy napi három órájába telik csak az, hogy a gyerekeit iskolába vigye majd haza. Minden ötletet komolyan vesznek, igaz minden ötletnek aztán teljesítenie kell azt a kitételt, hogy minimum 5-6 embert össze kell szedni a közösség soraiból, hogy az ötlet meg is valósulhasson. Az is fontos, hogy a csatlakozók különböző területről érkezzenek. Nincs sok értelme egy szociális szolgáltató dolgozóinak leülni megint egymással, ahogy minden nap teszik. Akkor kel életre egy ilyen rendezvény, amikor a szociális munkásoknak, programozókkal, marketingesekkel vagy éppen helyi vállalkozókkal kell együtt dolgozniuk egy-egy ötleten. Én az évek alatt azt tanultam meg, hogy a legfontosabb itt az, hogy a résztvevők képesek legyenek kilépni a saját kereteik közül, új nyelveket kell megtanulniuk és el kell fogadják, hogy akárkik is ők a saját szakmájukban itt egyenrangú kis szeletei lehetnek egy nagyon vegyes csapatnak, amiben a címek és titulusok helyett az elkövetkező 48 órában asztalra tett teljesítmény számít. Számomra ez az igazi húzóereje a hackathon stílusú rendezvényeknek. A lemeztelenített találkozás és a komprommisszumok nélküli cselekvéskényszer. 

Teamek munkában a Vorumaa megyei szociális hackathon alkalmával 2018 októberében Észtországban

A szociális hackathonok annyiban különböznek az IT szektor rendezvényeitől, hogy itt nagyon nehéz prototípus formájába ölteni egy-egy ötletet és azt két nap alatt szállítani. Általában a végrehajtás küszöbén álló koncepció, vagy valamiféle validálásnak tekinthető modellezés, kísérlet az elvárás, és az igazi fejlesztés az inkubáció szakaszában kezdődik, amit itt ugyanúgy mentorok kísérnek, mint magán a hackathon rendezvényen. 


Nekem folyamatosan az az élményem ezekkel a rendezvényekkel, hogy az észtek csináltak egy tehetségkutatót, ahol nem celebeket termelnek a kereskedelmi médiába, hanem élő problémákat oldanak meg. Kifejezetten vadásznak az okos ötletekre, és ha találnak valamit azonnal rátolják a színpadi fényeket. Sok rendezvényt élőben közvetítenek az interneten, nem ritka, hogy politikusok, országosan ismert emberek vesznek részt rajtuk. A Vorumaa megyei rendezvényünk díjnyertes ötletei meghívást kaptak az "Ajujaht" (agyvadászat) nevű országos rendezvényre és egy kiválasztott projekt Brüsszelbe is ellátogathatott az egyik észt EU parlamenti képviselő kontójára. 

Nagyon jó érzés látni azt, ahogy életre kelnek a kisközösségek, apró ötletekből nemzetközi hálózatok nőnek ki, és ehhez annyi kellett, hogy egyszer valaki ki merjen állni egy apró színpadra és 90 másodpercben remegő hangon előadja az ötletét...a többit összefogással meg lehet csinálni, pont úgy, ahogy a kisvakond nadrágját a mesében.

Bugarszki Zsolt írása

Comments

Popular Posts